Könyvajánló tiniknek- tiniktől...

A Szent Johanna Gimi 1:

 

 A regényt egy napló formájában olvashatjuk, melyet a sorozat egyik főszereplője, Rentai Renáta ír, aki egy budapesti francia tagozatos gimnázium, a Szent Johanna Alapítványi Gimnázium diákja.  A  tinik egész gimnáziumi életét végig kísérhetjük a könyvsorozat további folytatásával.  Reni élete teljesen megváltozik miután bekerül az új iskolába, eddig nem nagyon voltak barátai de össze ismerkedik Virággal és elválaszthatatlanok lesznek és még a szerelem is rá talál…..                                                                                             

Az iskolában mindig pörög az élet a tanulmányi versenyek, a kirándulások és persze a diákcsínyek sem maradthatnak el.

 

A Szent Johanna Gimi 2:

Véget ért az első félév a Szent Johanna Gimiben  úgyhogy Reni a második félévbe kezd bele, egy kicsit magabiztosabban mint az első részben. Fél év alatt jobban megismerte az osztálytársait, szerzett 2 igazi barátot Virágot és Arnoldot. A második félévben az iskola élet még jobban felpörög mint az előzőben, hiszen itt a Valentin hét és Bálint napi bál, a farsangi bál, tavaszköszöntő buli és persze év végén az 9/B osztálykirándulásra indul. Nah meg persze, Reninek még mindig tetszik osztálytársa Cortez, aki iránt egyre jobban dobog a szíve.

 

A Szent Johanna Gimi 3:

Reni alig várja, hogy a nyári szünet után viszontláthassa osztálytársait, és persze főleg Cortezt… Tizedik első félévében azonban egyre több problémával kell megküzdenie: Arnold külön utakon jár, Virág szerelmes lesz és már nincs meg hármuk között a nagy összetartás. Mindeközben továbbra is pörög az élet a Szent Johannában: új kihívások, új események és új balhék követik egymást…

 

 

A Szent Johanna Gimi 4:

 

Reni és Virág ismét nagyon jó barátok a nagy balhé után. Virág nemcsak Doriánnal szakított, hanem emós külsejével is. Reni igyekszik kihasználni minden percet, amit Arnolddal tölthet, ám Cortez ezt egyáltalán nem nézi jó szemmel, ezért a két fiú között megint egyre nő a feszültség… Mindezek mellett most sem unatkoznak a Sznet Johanna gimi diákjai ugyan is  fontos szerepet kap még a második félévben egy mangakiállítás, egy éjszaka a Balaton-parton és az iskolai könyvtár… Az osztály továbbra is a „legbalhésabb” társaság az iskolában, és a tanulásban sem jeleskednek. A sok panasz miatt még a nyár eleji párizsi csereutazás is veszélybe kerül…

 

A Szent Joahanna Gimi 5:

 

Egyik legizgalmasabb könyv a sorozatból, Reni és Cortez összejönnek, Arnold mindenki nagy bánatára Párizsba megy tovább tanulni így ott hagyja a Szent Johannát, de az élet szintén nem áll le és pörög minden tovváb….

 

A Szent Johanna Gimi 6:

 

December 20-a Reni életének legboldogabb napja, és ettől kezdve minden megváltozik. De vajon csak jó értelemben? Vajon meddig tart a váratlanul jött boldogság? És Reninek sikerül-e nemcsak megszerezni, de meg is tartani Cortezt? Mi mindennel kell megküzdenie a saját félelmein kívül?

 

A Szent Johanna Gimi 7:

 

Szeptember 1-jén Reniék immár  végzősökként lépnek be a suli épületébe. Egy biztos: a legzsúfoltabb, legeseménydúsabb évnek néznek elébe, amelynek már az első fele is tele lesz óriási élményekkel (szalagavató, nagy végzős bulizások, utolsó közös szilveszter), ugyanakkor komoly buktatókkal (érettségi tárgyak kiválasztása, a felkészülés megkezdése és a nagy kérdés: a továbbtanulás). Ám a 12/b., mint tudjuk, nem átlagos társaság: ők mindent megtesznek azért, hogy az utolsó évük valóban felejthetetlenné váljon, nemcsak önmaguk, de a Szent Johanna gimi összes tanára és diákja számára is…..

 

 

A Szent Johanna Gimi 8:

 

 

A 12/B minél több időt szeretne együtt tölteni hisz utolsó évükA Szent Johanna Giminek (SZJG) nincs tovább folytatása viszont van két ,,Kalauz,, nevű könyv amibe idézetek és érdekes jelenetek vannak írva, könyv végén meg találhatjuk Reni által írt levelét Corteznek….

A Könyvet mindazoknak tudom ajánlani akit érdekelnek az izgalmas tini és gimnáziumi évek, barátságok, szerelmek, kalandok…….

A könyvajánlót összeállította: Diernbeck Dalma 9.oszt. tanuló. (MIndszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium)


Könyvajánló tiniknek- tiniktől...

Tagintézmény

Apáczai Csere János

Tagkönyvtár

< 2024. április >
H K SZ CS P SZO V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345
Minosített könyvtár