Könyvajánló felnőtteknek - a Könyvbarát Kör tagjaitól

Nyári Krisztián: Igazi hősök

                     

1.sz. borítókép. (forrás: moly.hu)

"Eddig talán csak a Nők Lapjában megjelent írásait olvastam. Így könyv formában egészen más élményt nyújt. Könnyen, olvasmányosan közöl tényadatokat. Közel érzem magamhoz azokat az embereket, akik a könyvében szerepelnek. Voltak arisztokraták, akik tettek azért, hogy Magyarország fejlődését segítsék. Voltak szegény vagy átlagos sorból kiemelkedő emberek, akik tehetségüknek, szorgalmuknak, kitartásuknak köszönhetik, hogy Magyarország kiemelkedő alakjai lettek. Voltak olyan emberek, akik a megfelelő időben, a megfelelő helyen voltak, és tettek azért, hogy akár a saját életüket, akár más emberek életét megváltoztassák. Ezeknek az embereknek voltak irigyeik, főleg Magyarországon belül, akik nem nézték jószemmel a ténykedésüket, mert veszélyeztetve érezték a saját érdekeiket. Érdekes volt olvasni ezeknek az embereknek a kitartásáról, a haladóbb gondolkodásáról. Úgy gondolom, ezt a könyvet érdemes lenne minél több magyar embernek elolvasni, hogy ki tudjanak törni a szűklátókörűségből. És azért is, hogy könnyebben elfogadjunk másokat, az újítókat, akikben van merészség, és mernek álmodni egy jobb világról. " (Forrás: Bakonyi Laura)

 

 

Bauer Barbara

"Két könyvét olvastam az írónőnek. Mindkettő történelmi gyökerekkel rendelkezik. Emberi életutakat mutat be, adott korszakokban, kifejezett történelmi hűséggel megjelenítve bizonyos eseményeket. Tetszett az írónő stílusa. Közvetlen, megérinti az ember lelkét, nem bonyolítja túl az adott helyzeteket. A történeteinek java inkább elbeszélés, lehetne kicsivel több párbeszéd benne, de így is nagyon élvezhető volt.

  

2.sz. borítókép (forrás:moly.hu)

A leggazdagabb árva” története egy arisztokrata családból származó kislányról szól. Az édesanyja már születését követő hónapokban meghal. Az édesapját is kisgyerekként veszíti el. Az édesapja előrelátásának köszönhetően, egy olyan gyámot kap, aki teljesmértékben segíti a kislány felnőtté válását. Még gyermekként megismeri az emberek rosszindulatát, de a jószándékot is. Érdekes, történelmi tényeken alapuló életrajz.

Az élet hangja” című könyv szintén gyermekek életét mutatja be az 1944-től 1957-ig tartó időszakban. Zsidók és magyarok, katolikusok és kommunisták, megfélemlített, de élni akaró emberek sorsa fonódik össze. A történelmi hitelességgel megjelenített sorok olykor megrendítőek." (Forrás: Bakonyi Laura)

 

Palotás Petra

„Szárnyaszegett pillangók 1.” és „Szárnyaszegett pillangók 2.”

Mindig nagy érdeklődéssel veszek kezembe minden könyvet. Vajon milyen történetet mesél az író. Palotás Petra alapvetően pozitív beállítottságú. Mondom ezt úgy, hogy valamikor régen Budapesten egy helyi tévénél dolgozott, ahol a leadott műsoraiból is ez köszönt vissza. Visszakanyarodva a könyvekre. Aki egy könnyed, szórakoztató olvasmányra vágyik, mentesen mindenféle túlzóan rossz dologtól, az bátran vegye a kezébe. Részben romantikus történet szálai futnak a cselekményben, részben egy kis rejtélyes szál tart kicsit izgalomban mindkét könyvben. Lehetett volna kicsit összetettebb mindkét történet, így számomra kicsit vázlatosra sikeredett.  A főszereplőnő szerethető hétköznapi nő.

Az első részben Bangkokban játszódik a történet. Egy csöppnyi bepillantást kapunk a piros lámpás negyed lakóinak életébe. Nem dokumentumregény módon. A főszereplőnő kicsit tipródik, melyik férfi közeledését fogadja. Némi nyomozás csak úgy magánúton, ami szerencsés véget ér.

                                                  

 3. sz. borítókép. (forrás: moly.hu)

A második részben már Máltán vagyunk. A főszereplőnő ugyanaz. Egy rejtélyes levél nyomába ered. Örökbeadott gyerekek, családi titkok. Közben már kezd körvonalazódni számára, melyik pasit választja." (forrás: Bakonyi Laura)

                                                                                   

                                                                                 4.sz. borítókép. (forrás: moly.hu)

"Egy olyan könyvet szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, ami nekem is meglepetéssel szolgált. A könyvtárban, ahová járok, említették, hogy most nagyon keresett Náray Tamás bestseller sorozata. Gondoltam, nagyon el vagyok maradva a könyvolvasás terén, mert nekem bizony csak a híres divattervező ugrott be a Náray névről, semmilyen írót nem ismertem ilyen névvel. Hamar fel lettem világosítva, a híres divattervező írt Zarah trilógia címmel sikerkönyveket. Elsőre már utasítottam volna el a könyv kikölcsönzését. Én nem az egyszer olvasható, nem nagyon hagy nyomot bennem könyveket keresem. Magas elvárásaim vannak a könyvvel szemben: nagyon jónak kell lennie, le kell kötnie a figyelmem, magával kell ragadnia és maradandó élményt kell hagynia bennem. Kivettem a könyvet, bekuckóztam a sarokba a kanapéra, a nappali hosszú ablakain beszivárogtak az őszi nap hanyatló sugarai. Elkezdtem olvasni a vaskos könyvet. Szép lassan ízlelgettem a sorait. Meglepett a finom stílus, mely egyből azt sugalta az olvasónak, valaki olyan írta a könyvet, aki harmóniában él a színek világával, aprólékosan kidolgozott részletek biztosítottak róla, hogy az író tökéletesen ért a művészethez. Náray szakmai pályafutásából, divattervezői és festőművészi múltjából hozta azt a kifinomult ízlést, mellyel az olvasónak segít abban, hogy ezáltal minél tökéletesebb jellemrajzot kaphasson a szereplőkről, azok öltözködéséről, a miliőről, a korról, melyben a könyv eseményei, történései pörögnek. Igen, nem túlzás, ha azt írtam, az események pörögnek, hiszen a több,mint 500 oldalas könyv három generáció életét, hányattatott sorsát igyekszik hűen bemutatni. Az 1930-as évekből a felső tízezerhez tartozó, zsidó származású család életébe vezet el bennünk a könyv, miközben megszűnik a tér és az idő, visz magával a cselekmény. Izgalmakkal, fordulatokkal teli családregényről van szó, melyben összeszorított ujjakkal szurkolunk a főszereplőnek, Zarahnak. Szívvel, lélekkel szurkolunk neki, hogy a náci birodalom alatt pillanatok alatt széthullott családjának leszármazottjait hatalmas erőfeszítések és véletlenek révén újra sikerüljön egyesítenie.

A könyv első lapjain az idős Zarah mesél egy kislánynak, akiről csak a könyv végén derül ki, hogy vérszerinti rokona. Ha a sors nem szól közbe, a kislányra fényűző élet várt volna, hiszen felmenői hatalmas vagyonnal, művészet iránti szeretettel, műkincsekkel rendelkeztek. De a vagyon, a műkincsek le lettek foglalva, tulajdonosaik koncentrációs táborba kerültek.  Egy jószívű szakácsnőnek és a véletlennek köszönhetően csupán a 6 éves Zarah és nővére éli túl a megpróbáltatásokat, elhagyva Németországot, a múltjukat eltitkolva Olaszországban próbálnak új életet kezdeni.

Zarah egy nagyon erős jellem, akit a családi tragédiák az évek hosszú során megedzettek. Határozott elvei miatt nincs ott a lánya mellett, akinek nagy szüksége lenne rá. Elveszíti lányát, hosszú időre unokáit is. Izraelbe költözik, hogy újra át tudja gondolni a további életét. Egy családi festmény változtatja meg gyökeresen az életét, amit anno a nácik a család birtokáról koboztak el. A festményt gyerekkora óta nem látta, ám a véletlennek köszönhetően megtekinti a tévében az elveszettnek hitt műkincset. A családi drámákat felidézve, fordulatokban gazdag nyomozásba kezd Zarah, hogy visszaszerezze az egyetlen hagyatékát, ami még a családjához köti. Felveszi a kapcsolatot az izraeli titkosszolgálattal és ez az a szál, ami végül is elvezeti őt rég elveszettnek hitt családtagjaihoz, az unokáihoz.

A könyv nemcsak fordulatokban gazdag és három emberöltőt felölelő mű, hanem remek kortörténeti leírás is. Természetesen mély érzelmi szálakkal is át van szőve, az igazi szerelem témája sem maradhatott ki a regényből. Szó esik értékekről, értékrendről, emberi mohóságról, irigységről. Nem állítom, hogy életem legjobb könyve, de meglepően jóra sikerült, a tragédiák ellenére sem letargikus a hangvitele, szórakoztató elemekkel is meg van tűzdelve. A könyv olvasása jó időtöltésnek bizonyult és közben repült az idő. Nem volt unalmas, nem tudtam letenni, hajtott a kiváncsiság. Zarah sorsa elgondolkodtató. Az író arra próbálja ráébreszteni a könyv olvasóját, hogy az embernek tanulnia kell az életében elkövetett hibáiból. Nagy igazság…" (forrás: Ujj Andrea)

 


Könyvajánló felnőtteknek - a Könyvbarát Kör tagjaitól

Tagintézmény

Apáczai Csere János

Tagkönyvtár

< 2024. március >
H K SZ CS P SZO V
26272829123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Minosített könyvtár