Lezajlott az olvasótábor a könyvtárban

Véget ért az Apáczai Csere János nyomában címmel meghirdetett olvasótábor a könyvtárban, amely a gyerekek számára nyújtott tartalmas időtöltést a nyári szünet elején. Az olvasótábor a Nemzeti Kulturális Alap pályázat támogatásával valósult meg. 

A fő téma egész héten a helyismeret volt. Ezzel kapcsolatban hívtunk előadókat, voltak kulturális programok, kirándulások, interaktív feladatok és zárásként vetélkedő az elhangzottakból. Nagyon élvezetes volt Mihály Péter színművész foglalkozása, akit új oldaláról, a címerek szakértőjeként ismerhettünk meg.

    

Balaton László nemcsak nemrégiben megjelent könyvét mutatta be "Molnárszegi fődi ördög" címmel. 

A Skanzenbeli kiránduláson is ő volt a tárlatvezetőnk.  

A helyi sétán ahol a városban lévő tereket néztük meg és annak történetével ismerkedtek a gyerekek,  meglepődve hallgattuk, milyen sok információval rendelkeznek..

Felidéztük Apáczai Csere János életét, munkásságát. Nyelvművelést segítendő szleng szótárt állítottak össze a gyerekek.

Volt még társasjáték, helyi ismeretes és egyéb jellegű is.

Táborzásárként pedig kis ajándékkal kedveskedtünk a résztvevőknek.

Remélem, hogy még hosszú évekig lesz olvasótábor a könyvtárban, mely annyi élményt ad a gyerekeknek, és nem utolsósorban sok örömet a könyvtárosoknak..

A programról készült fotók megtekinthetők a "Galéria" menü alatthttp://apaczai.dfmvk.hu/galeria/helyismereti-olvasotabor---apaczai-csere-janos-nyomaban


Lezajlott az olvasótábor a könyvtárban

Tagintézmény

Apáczai Csere János

Tagkönyvtár

< 2024. április >
H K SZ CS P SZO V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345
Minosített könyvtár