Adventi várakozás - kedves Olvasónk összeállítása

 

Ha a karácsony közeledik, mindenkit, mindannyiunkat örömteli várakozás tölt el. Várjuk az ünnepélyes, szép estét, a tündöklő fát, az együttlétet, az ajándékokat. Az ünneplés lehet elmélyült, bensőséges, lehet vidám, hangos is. De mindig valami jó, belső örömmel jár.

Már ősidők óta minden nép ünnepségeket rendezett az óesztendő búcsúztatására és az új év köszöntésére. Ezek az év végi ünnepek egybeestek a téli napforduló idejével, mely december 25-e környéke volt.

Az ádvent latin szó, amely az Úr érkezését jelenti. Ez az időszak a karácsonyra várás ideje, amely Szent András apostol ünnepétől, november 30-tól december 24-ig tart.  Az ünnep eredete nagyon régi, az 5-6. századra nyúlik vissza: XIV. Kelemen pápa az adventi szerdákra, péntekekre böjtöt rendelt el a szombatokra pedig megtartóztatást. Az ünnepnek kettős tartalma van: a Messiás-várás, Jézus eljövetele, mely bűnbánatra készít fel. A bűnbánat színe a lila, ezért az adventi koszorún lila a gyertya és a szalag. Az adventi időszakban nem nagyon tartottak mulatságokat, házasságokat sem kötöttek. Vázába fenyőágat állíthatunk, melyre papírból, szalmából, mézeskalácsból díszeket is tehetünk. Az ünnep alatt adventi koszorút készíthetünk, mellyel hangulatossá tehetjük otthonunkat. Az első adventi koszorút 1839-ben Hamburgban készítette Johann Hinrich Wichern, az evangélikus szeretetszolgálat elindítója. A fából készült fa koszorún 19 fehér és 4 piros gyertyát helyezett el, melyek a hétköznapokat és a vasárnapokat jelezték. Napjainkban már csak a 4 vasárnapot jelző gyertya van az adventi koszorún. Az ünnep előtt adventi kalendáriumot is készíthetünk, melyre 24 kis ablakot vághatunk. Mire az összes kis ablakot kinyitjuk, elérkezett a karácsony.  Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá az adventi koszorú készítése. A karácsonyi képeslap, melyen az angyalok, Jézuska, gyerekek, fenyőfa, boldog család került megjelenítésre, nem régi találmány. Az első karácsonyi lapot 1834-ben küldték.

A karácsony szláv eredetű szó, az ősi keresun szóból származik: az újba átlépőt jelent. Az év legnagyobb, szokásaiban, hagyományaiban a leggazdagabb ünnepe a karácsony, amely a legnépszerűbb keresztény ünnep. Jézus születését ünneplik ezen a napon. A karácsony az öröm, a békesség, a család, az otthon ünnepe. A 4. századtól már ünnepelték a karácsonyt, az 5. századtól Rómában hivatalos ünneppé vált. A karácsonyi ünnepkör legkedvesebb dramatikus szokása a betlehemezés, melyet bábokkal vagy élő szereplőkkel játszottak el. Szintén a karácsonyi ünnepkörhöz tartozik egy másik dramatikus szokás, a regölés, mely az egyik legrégebbi pogány népszokásunk. Ide tartoznak még a következő népszokások is: Luca nap , István, János napi köszöntők, aprószentek napi vesszőzés, óévbúcsúztatás, újév köszöntés. A karácsonyi ünnepkört a vízkereszt zárja le, amely nevét Jézus vízzel való megkeresztelkedéséről kapta. A karácsony fő jelképe a templomban lévő jászol volt. Assisi Szent Ferenc volt az első, aki Itáliában 1223-ban a betlehemi jelenetet a szabadba kihozta. Ez a szokás Németországban, majd hazánkban is elterjedt. Az 1800-as évek közepe táján lett ismert a karácsonyfa elődje, a karácsonyi piramis, mely fából készült. A piramison lévő gyertyákat szenteste vagy karácsony hajnalán gyújtották meg. A piramist csillogó díszekkel, mézeskaláccsal, ajándékokkal díszítették. A karácsony a szeretet, az ajándékozás ünnepe lett. Mindenki angyalfiát, ajándékot készített, ez is a karácsony jelképe lett.  A karácsonyi ajándékozás már az ókorban elkezdődött. A magyar királyok is az udvari népeknek feldíszített ágat ajándékoztak. A 17. századtól a karácsony családi ünneppé vált. Elsősorban a szülők ajándékozták meg gyermeküket.

A karácsonyfa, fenyőfa története

A 17. század közepén kezdte Németországban a karácsonyi piramist felváltani a télen is zöldellő fenyő. A 19. századtól indult világhódító útjára a fenyőfa. A karácsonyfa állításának szokása többféle elképzeléssel hozható összefüggésbe. Egyik szerint december 24-én Ádám és Éva napján, karácsonykor almafát állítottak fel a szobában, később gyümölcsökkel, körtével, szőlővel, dióval aggatták fel a fát. A tudás fáját jelképezték vele. Másik elképzelés szerint a fenyőfára papírláncot kötöttek, mely a kígyóra emlékeztet. Más dísz ekkor még nem volt a fán.  A karácsonyfa eredetéről a következő mende-monda terjedt el: a Szentcsalád Egyiptomból hazajövet Názáretben élt, József műhelyében dolgozott, míg a kis Jézus hulladékfából keresztet ácsolt, amely ágakat és szép zöld lombokat hajtott. Majd kivirágzott és fényes csillagokat termett. József rádöbbent, hogy épp akkor volt a gyermek születésnapja. Mária titokban telerakta aranyos dióval. A kis Jézus nagyon örült neki. Eljöttek a játszótársai is, akik felköszöntötték. A karácsonyfa állítás előtt életfát állítottak. Termőágakat- mely a megújuló természet jelképe volt- függesztettek a gerendára, aranyozott diót, mogyorót, almát tettek rá. Közben karácsonyi dalokat énekeltek. Karácsonyfát először Luther Márton német pap állított a gyermekeinek az 1500-as években. Hazánkban a Podmaniczky család állított fel először karácsonyfát 1826 táján, majd a Bezerédi család 1934-ben Flóra lányuknak. Más elbeszélések szerint hazánk első karácsonyfája egy martonvásári birtokon lett felállítva, mely Brunszvik Teréz nevéhez fűződik, aki az Osztrák-Magyar Monarchia első óvodáját is alapította. Magyarországon főleg a második világháborút követő időben vált szokásossá az adventi koszorú készítése.

Báró Podmaniczky Frigyes emlékirataiban leírja, hogy egyik nagynénikéje, egy osztrák hölgy volt az, aki 1825-ben először állított karácsonyfát Magyarországon. Eleinte gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, mézesbábokat, papírból kivágott ékességeket, süteményeket akasztottak a karácsonyfára. Csak az 1800-as évek végétől terjedt el a szaloncukor-készítés és vele együtt a karácsonyfa-díszítés. A cukorka neve a német Salonzuckerl szóból ered, Jókai "szalonczukkedli"-nek nevezte. Kezdetben egyszerű cukorkaféleségeket, csokoládégolyócskákat burkoltak selyempapírba, majd színes sztaniolba.

 

Az ajándékozás öröme

Már hosszú hetekkel az ünnep előtt a gyerekek listát készítettek, mit szeretnének kapni. Karácsony este az izgatott gyereksereg feszülten fülelt a csengőszóra. Mikor végre felhangzott a várva várt jel, a gyerekek boldog kíváncsisággal szaladtak a karácsonyfa alá, hogy megkeressék a saját ajándékaikat. Mily szívdobogva vártuk ezt évente, mennyi vágy és remény fűződött az esthez…

Sok helyütt a karácsony helyett a fenyőünnep elnevezés használatos. Az egyik monda szerint, amikor Jézus a Földön járt, a gonosz emberek miatt bujdosnia kellett. Egyszer üldözői elől egy sűrű lombú fa alá menekült, de a fa rászólt: Menj innen, mert ha itt találnak, engem is elpusztítanak. Így utasította a többi fa is. Végül a fenyőhöz ért. Ennek alig volt lombja, de az ágak elrejtették a menekülőt. Jézus így szólt a fenyőfához, miközben megáldotta: Soha ne hullasd le a leveleidet! Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak! Te légy a legdélcegebb, a legszívósabb minden társad között, s élj meg mindenütt! Légy az emberek öröme és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyákat! Az örökzöld fenyő az örök élet reménységének szimbóluma. Az előre beszerzett fát általában a háziasszony öltöztette fel gyertyákkal, csillagszóróval, dióval, almával. A fa csúcsára pedig Betlehem csillagát vagy Krisztus megszületését hirdető angyalképet helyezte. Végezetül a fa alá tette a betlehemet és az ajándékokat. A becsukott ajtók előtt adventi énekeket énekeltek. Aztán behívta a gyerekeket, akik abban a hiszemben éltek, hogy a fát a Jézuska hozta.

A fa vízkeresztig megmaradt, volt, ahol farsangig is megtartották.

 

Karácsonyi szokások

A karácsonyhoz sok hiedelem, jóslás, szokás fűződik. December 13-án van Luca vagyis Lucia napja, amely a magyar néphagyomány egyik legjelesebb napja. Az név a latin „lux”, fényesség szóból ered. Ez a nap a Gergely naptár életbe lépése előtt (1582) a téli napforduló napja volt, egyben az év legrövidebb napja. A gonoszoknak, bűbájosoknak ekkor van a legtöbb idejük rontó tevékenységük kifejtésére. Ugyanakkor ez a nap alkalmas az elhárításra, jóslások elvégzésére. A legendák szerint Lucia előkelő szicíliai családból származott, fiatalon megkeresztelkedett, szüzességet fogadott és minden kérőt visszautasított. A néphitnek kettős arculata van: Luca a katolikus egyház szentje, ugyanakkor boszorkányos nőalak. Az asszonyok számára a Luca nap dologtiltó nap volt. Tilos volt munkát végezni, aki megszegte, kővé válhatott. A legnagyobb tiltás a varrás volt, mert akkor bevarrják a tyúkok seggit. Nem volt szabad mosni, tüzet gyújtani, kenyeret sütni. Lehetőség szerint nem volt szabad a házból bármit is kiadni: tilos volt a pénzkiadás, a tojás-és tejkiadás. Babot fejtettek, kukoricát morzsoltak bőségvarázsló célzattal. Ha ezen a napon az első látogató nő, szerencsétlenséget hoz. A férfinak viszont örülnek, egy marék búzát adnak a kezébe, hogy szétszórja azt. Azzal a céllal teszik, hogy sok csibéjük legyen. Lucapogácsát sütöttek férjjósló süteményként. Fiúneveket dugtak a gombócba. A hiedelmek szerint féltek a boszorkányságtól, a teheneket ezért úgy védték, hogy fokhagymával bekenték az ólajtót és meghintették szentelt vízzel. Szokássá vált cserépbe lucabúzát csíráztatni. A karácsonyi asztal dísze is szokott lenni a kizöldült búza. A Luca nappal kapcsolatos az időjárásjóslás is, melyet végezhettek sózott hagymaszeletekkel. Lucakalendáriumnak is hívták, a karácsonyig tartó időjárás megfigyelésére szolgált. Rossz tréfákat is őriz a Luca nap: leszedtél, elcserélték a kapukat, eltorlaszolták a bejáratokat.

A lucázás (kotyolás), lucajárás bőségvarászló eljárás volt. Különféle Luca-köszöntők, szokások ismertek. Vidéken még ma is járják a gyerekek a házakat, és a „Luca-Luca kitty kotty” kezdetű köszöntővel kívánnak minden jót a ház népének. Ezen a napon a gazdaasszony bement a tyúkokhoz és egy fával vagy piszkavassal hadonászva kántálta: „Kotolj, kotolj tyúkocskám, Tojjál, tojjál tikocskám! „

Nálunk a szokás szerint ezen a napon kezdték faragni a Luca-széket. Készítője Luca napjától kezdve minden nap faragott rajta egy kicsit, s csak karácsony estére lehetett kész vele. Ezért is mondják: „Lassan készül, mint a Luca-széke.” Jellemzően 13 darabból készült. Arra szolgált, hogy segítségével felismerhessék a falu boszorkányát. Ha valaki ráállt a magával vitt Luca-székre, nyomban meglátta, ki a boszorkány. Készítőjének az éjféli mise után mákot kellett szórnia az útra, hogy a boszorkányok ne tudják elkapni .  A lányok szívesen jósoltak, hogy megtudják, ki lesz a jövendőbelijük. Cédulára férfineveket írtak. A tizenhárom cédulából egyet üresen hagytak. A cédulákat dobozba tették, és minden nap egyet kihúztak belőle. Az utolsó napon kihúzott cédula rejtette a jövendőbeli férfi nevét. Ha a cédula üres volt, a lánynak még egy évet kellett várnia a kérőre.

Gyerekkoromból emlékszem, hogy Luca napján a fészerből a farakásból a lányoknak egy marékkal fel kellett ölelni és bevinni a házba. Bent meg kellett számolni, ha páros, egy éven belül férjhez fog menni a lány. Mamám 12 napon át írta a napok időjárását, ez szolgált útmutatóként, milyen lesz jövő évben a 12 hónap időjárása (esős, száraz, hideg, meleg..)

 

Karácsonyi szokások

A rácok karácsony éjjel, annak emlékére, hogy az üdvözítő is szalmán feküdt, szimbolizálták a történéseket és maguk is a szalmában aludtak. Sok helyütt december 24-én kitakarítják, kimeszelik a házat, a jószágok helyét, mert a kis Jézus születését várják. Több faluban szokás volt, hogy a fonóból a lányok és fiúk is éjféltájt kimentek a kúthoz és ott várták be a megváltó megérkezését. Az eladó sorba került lányok a kútról „aranyvizet” szoktak hazavinni, melyben megmosakodtak, hogy szépek legyenek és mielőbb férjhez menjenek. Más helyen gabonaszemet, sót szórtak a vízbe és boldog karácsonyt kívántak. A karácsony böjtjének csúcspontja az éjféli mise, amely a megtestesülés ünnepe. Régebben a hívek sötét templomban gyülekeztek. Az éjféli mise azzal kezdődött, hogy a pap énekére kivilágították a templomot a hívek. A világosság a nem hívőket is odavonzotta. A karácsonyfa gyertyákkal való díszítéséről 1757-ből maradt fenn az első adat.  Karácsonyi szokás volt a madarak etetése. Még a legszegényebb családok is vásároltak magot, melyet az ablakpárkányokra szórtak.

 

Hiedelmek az étkezésről

A karácsonyi ebédet általában előző nap készítették el, karácsony napján csak a legszükségesebb dolgokat lehetett elvégezni. Tilos volt a kölcsönkérés és a kölcsönadás. Nem illett máshoz látogatóba menni, szomszédolni, csavarogni. A karácsonyi vacsorát mindenki a családja körében fogyasztotta el. A családi ünnep a lámpagyújtás után kezdődött. A gyertyagyújtás a pogány hitrétegekből ered, a gonosz elűzésére bemutatott tűzáldozatok kései folytatása, s mint ilyen, a tisztulás jelképe. A karácsonyi vacsora étrendje böjtös. A böjt miatt csak este kaptak harapnivalót, de akkor sokfélét kellett enni. Leggyakrabban káposzta, bab, mákos-túrós tészta volt az asztalon. Lencselevest is készítettek, annak fogyasztása sok pénzt jelentett a jövőre nézve. Az első falatokat szétosztották, hogy ne feledkezzenek meg egymásról a következő évben sem. A vacsora elfogyasztásának is meghatározott módja volt, melyet köszönés, imádság vezetett be. A karácsonyi kenyérből egy darabkát megőriztek a vetésig, hogy a termés jó legyen. A karácsonyi abrosznak varázserőt tulajdonítottak. A betegeket megdörzsölték vele. A mák és a dió a rontás ellen volt használatos. Mákostésztát enni jó házasságot jelentett. A karácsonyi almához több hiedelem is fűződik. Karácsony estéjén a családfő egy szép piros almát annyi felé vágott, ahányan voltak. A gerezdeket elfogyasztották, hogyha valamelyikük az újesztendőben eltévedne, az almára gondolva hazataláljon. A piros, egészséges alma a szépség és a szerelem szimbóluma volt.  

 

Ostyahordás (december 23.)

Az ostyahordás a középkortól ismert adománygyűjtő népszokás, amely karácsony böjtjén kezdődött. A pap meglátogatta híveit, és szentelt kenyeret, ostyát osztogatott. Cserébe ajándékokat - lisztet, tojást, szalonnát, babot, almát, diót- kapott. Az egyházi iskolák elterjedésével az ostyahordás feladata a tanítóra, annak diákjaira hárult. Karácsony előtt már sütötték az ostyákat, fehéreket és színeseket is. Minden házhoz annyit vittek, ahányan a házban laktak. Az ostyahordók általában fiúk voltak, akik elmondták a köszöntőjüket, énekeltek és szétosztották az ostyáikat.

 

Pásztorjárás (december 24.)

Az állatok szaporodását szolgálja ez a szokás. Általában délelőtt vagy kora délután a pásztorok házról házra jártak egészséget, boldogságot, bő szaporodást kívántak - hónuk alatt vesszőköteggel. A pásztor a bal hóna alatt vitte az aprószenteket, jobb kezében botot tartott vagy kolompot rázott, illetve ostort pattogtatott. Úgy tartották, a lármától sok malac, borjú lesz. A gazdasszony a kötegből pár szálat húzott, mellyel megvesszőzte a teheneket, állatokat. Szokás volt, hogy a pásztor távozása után a gazda a feleségét is megvesszőzte, hogy friss és egészséges legyen… Jókívánságaikért a pásztorok bort, pénzt kaptak. Emlékszem erre a szokásra a gyerekkoromból.

„Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Adjon Isten jó estét!

Megengedte érni Krisztus urunk születése napját,

de engedjen még több számos esztendőket is,

hogy több számos esztendőket

megérhessünk együtt erőben, egészségben,

testben és lélekben , hosszú életben.

Adjon bort, búzát, békességet

holtunk után örök üdvösséget.

Dicsértessék a Jézus Krisztus!”

Kántálás (december 24.)

A kántálás az ünnepek előestéjén vagy az ünnepi időszakban csoportosan, házról házra járva előadott éneklés, melynek során az ünnepek gondolatkörét felidéző énekekhez jókívánságokat, gyakran köszöntőket mondtak. A karácsonyi kántálás sötétedés után kezdődött, csörgős bottal, énekelve mentek a házakhoz. Kántálásért cserébe aszalt gyümölcsöt, almát, diót kaptak. Tréfából a háziak krumplit is raktak a kántálók tarisznyájába.

„Nagykarácsony éjszakáján, Jézus születése napján,

A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja.”

„Eljöttünk mi kántálni, kántálni.

Nem kell minket bántani, bántani.

Adjanak egy darab kolbászt,

Mi is hoztunk fülit-farkát.”

 

Betlehemezés

A kántálás mellett énekes szokás a betlehemezés, a legnépszerűbb karácsonyi misztériumjáték is. Általában karácsony első napján járnak házról házra, de tarthatott az adventi időszakban is. Változó lehet a szereplők száma. Szükség volt öreg és fiatal pásztorokra, angyalra, betlehemvívőkre, szent családra, három kilyárokra. Eredetileg legények, házasemberek jártak betlehemezni.

A század elejére azonban gyermekmulatság lett, melynek műsoráért ajándékokat, kolbászt, hurkát, tojást, kalácsot, pénzt is kaphattak a szereplők. A bábtáncoltatást a középkorban az oltáron mutatták be, de mivel világi elemek is kerültek a játékba, kitiltották a templomból. Csak a betlehemi istálló, a szent család, a pásztorok és a három királyok maradhattak a templomban. Karácsonykor a pásztorok játékát adták elő, a pásztorok a szent családhoz látogattak el, vízkeresztkor pedig Heródes fenyegetőzését, a három királyok útját mutatták be.

Gyakran valódi állatok is szerepeltek a játékokban, a gyermek Jézust pedig valódi kisbabával játszották. A cselekmény a következő: Mária és József szállást keres. A király, a gazdag ember nem ad szállást nekik, s az istállóba küldi őket, ott lepihenhetnek. Közben az angyal a mezőn költögeti és értesíti a pásztorokat a nagy eseményről. A pásztorok megtalálják a szent családot és átadják ajándékaikat, jókívánságaikat. A pásztorok általában kifordított szőrmebekecset viselnek, így járják végig a falu házait, előadják a játékot, majd ajándékokat kapnak. A Dunántúlon elterjedt szokás, hogy tíz-tizenöt család összefog és egy festett szent család képet mindennap más házba beköltöztetnek. Esténként énekszóval felkerekednek és a háziak pedig feldíszített szobával várják őket. E szokás neve a Szállást keres a szent család.

Tóthárpád Ferenc – Három király éneke

Adjon Isten békét!
Csillag után jöttünk,
holdsugaras éjen
ezüstben fürödtünk.

– Gyalogszerrel, által
hetedhét határon
elkísért az úton:
két király barátom.

– De ugye jó helyre
vetett a sors minket?
Itt lakik-e József,
Mária s a kisded?

 

Regölés

Szintén egy karácsony tájéki népszokás. Jelmezbe öltözött fiúk házról házra járva regöshangszerek kíséretében köszöntik a gazdákat, összeregölik a szerelmespárokat, ajándékokat kérnek. A regölésről a 16. században hallunk először, az első regölést 1836-ban közölték Sebestyén Gyula gyűjtése alapján. A regölés többnyire karácsony második napján történt. Legrégebbi népszokásaink egyike, mely pogány elemeket őriz. A regölés termékenységet, bőséget kívánó, párokat összebűvölő szokás. Gyerekek, legények jártak házról házra és boldogságot, békességet, bőséget kívántak a következő évre. Álarcba öltözve ( bika, kan ) vagy anélkül, kisebb csoportokban jártak tréfálkozni, koledálni.. láncos bottal, furulyával, köcsögdudával. Öltözetük egyszerű téli ruha volt vagy kifordított ködmön, báránybőrős sapkával. Kenderből bajuszt vagy szakált ragasztottak. Lányos házakhoz jártak a legények regölni, ahol jó egészséget, sok vagyont kívántak, majd az eladósorban lévő lányt összeboronálták a fiúval. A regölés beköszöntővel kezdődött, melyből tudhatták, hogy nem rablók, hanem István király szolgái. A regölésért a legények pénzt kaptak, a gyerekek pedig gyümölcsöt, szalonnát.

 

József Attila : Regös ének (1930)

Koromorrú bikát fejtem,

rege, róka, rejtem,

sorsot nézni bikatejben,

rege, róka, rejtem.

Hét csöböröm jó vasában,

rege, róka, rejtem.

lobot vetött habosában,

rege, róka, rejtem.

Lángos csöbörim befödni,

rege, róka, rejtem.

szertefuttam rózsaszedni,

rege, róka, rejtem.

Nép rozsa ring a rózsában,

rege, róka, ejtem,

kasznár szíve káposztában,

rege, róka, ejtem.

Keni urát oly kenőccsel,

rege, róka, ejtem.

fizeti a népet lőccsel,

rege, róka, ejtem.

Váljon szénájuk szalmává,

rege, róka, ejtem,

tányér tészta piócává,

rege, róka, ejtem.

Láng legyen kecskéjük szarva,

rege, róka, ejtem,

böködjön a paplanukba!

Rege, róka, ejtem.

 

Aprószentek (december 28.)

A mondák szerint ez a nap a Heródes által meggyilkolt betlehemi kisdedek emlékünnepe. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra gerjedt és Betlehemben, meg annak környékén minden két évesnél fiatalabb fiúgyermeket megöletett. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt:

„Kiáltás hangzik Rómában, hangos sírás és jajgatás, Ráchel siratja fiait, és vigasztalódni nem akar, mert nincsenek többé.„ (Máté 2.16-18.)

Aprószentnek neveznek minden fiúcsecsemőt, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. Az Aprószentek napját a 11. századtól ünneplik meg. E napot megkorbácsolásnak, suprikálásnak, csapulásnak is nevezték. A fiúgyermekek megkorbácsolásának szokását a betlehemi kisded szenvedéseire vezették vissza, míg a lányok megvesszőzésének ceremóniáját azzal magyarázták, hogy most a lányoknak kell szenvedniük értük. A hiedelem szerint a rügyező vesszővel való korbácsolás termékenységet, egészséget hoz. A korbácsolás ritusa pogány eredetű, melyet az egyház megerősített. A korbácsolásra szánt vesszőt az egyház megáldotta, mondván, ez a vessző a betegséget elhárítja. A vesszőzés résztvevői a fiúgyermekek, legények vagy pásztorok. Megkorbácsolták a lányokat, asszonyokat vagy a gyerekeket. Ezután megjutalmazták a gyereket dióval, mogyoróval.  Úgy tartották, hogy akit megvesszőznek, az nem lesz keléses, beteg.

Gyakoriak voltak Aprószentek idején a disznóvágások, disznótorok.

Gyerekként sokszor volt részem az Aprószentek napi megvesszőzésben. Drága mamám soha nem mulasztotta el, hogy az egész családot megcsípje és kezünket megfogva, csak mondta és mondta rendületlenül a mondókáját:

 

„Hála isten, hogy megéltük

aprószentek napját.

Adja isten, hogy többeket megélhessünk,

de nem búval, bánattal,

hanem örvendetes napokkal.

Jó légy, friss légy, egészséges légy!

Vízért küldenek borért menj,

borért küldenek, vízért menj,

Szüleidnek jó gyermeke légy,

a férjednek jó felesége!

Adjon isten sok bort,

bő búzát, békességet!”

Vízkereszt, a háromkirályok napja (január 6.)

A vízkereszt az egyházak egyik legrégibb ünnepe. Ezen a napon keresztelkedett meg Krisztus a Jordán folyó vízében. A víz mellett ezen a napon keresztelték meg a tömjént, az aranyat, a mirhát (gyógyhatású olaj). A templomban ezen a napon a reggeli misekor az oltár elé tett dézsában lévő tiszta vizet megszentelte a pap. A mise végén minden család vitt haza egy üveggel a szentelt vízből, amelynek különös hatást tulajdonítottak. keresztalakban meglocsolták vele a ház földjét, hogy a gonosz ne ártson. A szentelt vízből a családtagok is ittak egy-egy kortyot, hogy jók és egészségesek legyenek. Ha beteg volt a háznál vagy villámlás, vihar volt, a szentelt víz újra előkerült. Az istálló sarkait is meghintették vele, a jószágok se legyenek betegek. Időjóslás is kötődik a naphoz: ha vízkeresztkor olvad a hó vagy esik az eső, hosszú lesz a tél. A karácsonyi tilalmakat ekkor oldották fel és a karácsonyfát is ekkor vitték ki a házból.

 

 

Advent…

Hajnali harang, gyertyaláng,

múló napok, mennyei talány.

Szívünkben ez a várakozás,

izzó szeretet, titokvarázs.

Szobánk falán a gyertyaláng

vidáman táncot jár – talán

a jelre vár, miként a lélek-

ár – Nap, óra! – jössz-e már?

(forrás: Ujj Andrea)

 

címkék: